Balinéz hamvasztási ünnepség, a világ egyik leglátványosabb ceremóniája
Balin a hamvasztási szertartás
-balinézül ngaben, jelentése: hamvak-, az egyik leglátványosabb ceremónia a
világon.
A hindu kultúra szerint a hamvasztás egy nagyon fontos része az élet
körforgásának, az újjászületésnek. A hamvasztás alatt a lélek felszabadul
átmeneti héjából, a testből, hogy elérjen a túlvilágra. Ennek érdekében a
megfelelő rituálét kell követni.
A balinéz hindu kozmológiában az emberi test nem más, mint az univerzum mikrokozmosza, ami 5 elemből áll, csak úgy, mint a makrokozmosz.

Az 5 elem: levegő, föld, víz, tűz, éter
Vagyis ezek alkotják a halhatatlan lélek állandó lakhelyét az univerzumban.
Éppen ezért nagyon lényeges, hogy ez az 5 elem szerepeljen a szertartás során is. Mivel a lélek nem tudja rögtön elhagyni a testet a halál után, csak lebeg felette, körülötte, vagy, mint egy szellem háborgatja az elhunyt családját, ezért mielőbb el kell végezni a szertartást, ami által a lélek nem bolyong tovább, hanem egyenesen visszatér a makrokozmoszba, az univerzumba. Ez pedig csak a hamvasztással érhető el.
Maga a hamvasztás 1 nap alatt lezajlik, reggeltől estig tart a ceremónia, de az előkészületek rá, a szarkofág, halotti torony megépítése akár 1-2 hónapot is igénybe vehet, főleg, ha az illető királyi családból származik.

Előkészületek királyi hamvasztási ceremóniához

Királyi halotti torony építése

A megfelelő nap kiválasztása a szertartásra szintén lényeges. A család felkeres egy balinéz főpapot, aki a balinéz naptár (egyfajta Hold naptár) segítségével megállapítja és kiválasztja a kedvező napot a halotti szertartásra.
A hamvasztás napján az elhunyt testét először megmosdatják, koporsóba helyezik, majd azt pedig egy ún. halotti toronyba teszik, ami egy több méter magas építmény, a balinéz templomtornyok (Meru), s a balinéz univerzum mása, papírmaséból, bambuszból, fából.

Halotti torony
Ha az elhunyt királyi családból származik, a torony akár 20-30 méter, vagy még magasabb is lehet, s a tetejében lévő kis üregbe tolják be a koporsót. Hogy hogyan másznak fel több méter magasra egy koporsóval? Külön lépcsőt építenek bambuszból és rögzítik a toronyhoz.

Királyi halotti torony bambuszlépcsővel



A koporsó behelyezése a királyi halotti toronyba

Hihetetlen gazdagon díszítik a halotti tornyot, különböző mitológiai alakokkal, lényekkel a balinéz kultúrából, s az elhunyt fotójával.

Mitológiai figura a királyi halotti tornyon

Halottas menet az elhunyt fotójával
Majd megindul a felvonulás, ami soha nem egy egyenes úti menetben zajlik, a tornyot többször megforgatják tengelye körül, főleg az útelágazásoknál, hogy megzavarják a rossz szellemeket, s távol tartsák őket az elhunyttól.
A királyi családtagokkal tényleg királyi módon bánnak, pl. trónon viszik őket, a magasba emelve.

A királyi család fiatal leszármazottai a trónon

A királyi család fiatal tagjai


Királyi családtag a trónon
A menet egészen a falu Pura Dalem, más néven a "holtak temploma"-ig tart, ahol magát a hamvasztást végzik, vagy a településnek egy külön hamvasztásra kijelölt helyéig. Ezt a hatalmas tornyot rengeteg hosszú bambuszrúddal támasztják alá, amit erős balinéz férfiak emelnek a magasba és szinte rohanva viszik végig az utcán, az őket követő hozzátartozókkal, egészen a holtak templomáig.
Kisebb halotti torony egy nem királyi hamvasztási ceremónián
A templomba érve kiemelik a koporsót a toronyból, s egy szarkofágba helyezik, amiben végül elhamvasztják a holttestet. Ez a szarkofág rendszerint egy bika (vagy tehén) mintájára készül, életnagyságú szoborszerű építmény, szintén papírmaséból, bambuszból, fából. -A tehén Siva hindu Isten jelképe, azaz a rombolás és újjászületés Istene-
A papírbika hátrészébe vágnak egy
bemenetet, amin keresztül az üreges szoborba helyezik a testet, az elhunyt több
személyes tárgyával, felajánlásokkal, virágokkal együtt. A ceremóniát mindig
egy balinéz pap közbenjárásával végzik, aki végig recitál, imádkozik,
mantrázik, s szent vizet spriccel a szarkofágra, holttestre, így segítve a lélek távozását a testből.
A hamvasztás -mikor maga a szarkofág
meggyújtásra kerül-, bizarr és igen szokatlan látványt nyújthat a nyugati ember
számára, de nem a balinézeknek. A szobor hamar leég, lévén papírból és fából
készül, s sok esetben láthatóvá válik az elszenesedett holttest is.
A hozzátartozók több órán keresztül kivárják, amíg a testből már csak hamu marad. A hamvakat összegyűjtik és szintén egy menetben a közeli folyóhoz, vagy a tengerhez vonulnak vele, amibe rituálisan beleszórják.
Így tér vissza a test 5 eleme az univerzumba, ahonnan eredetileg származik.
Sok esetben maga a hamvasztás több
év múlva kerül csak megrendezésre az illető halála után, mert nagyon költséges
rituálé, s a család esetleg nem tudja kivitelezni rögtön a ceremóniát, anyagi helyzetük miatt. A köztes időben a testet eltemetik, s mikor a család összegyűjtötte a
megfelelő összeget a szertartásra, kihantolják és elhamvasztják.
Többször
csoportos hamvasztást is tartanak a faluközösségekben, akár 50
holttestet is egyszerre,
a költségek csökkentése miatt. Minden egyes holttestnek saját halotti tornyot és szarkofágot készítve.
Előbb-utóbb minden balinéz holttestet elhamvasztanak, nincs kivétel, nem lehet kivétel!
Csoportos hamvasztás
A balinéz kultúrában rengeteg különböző jelentős szertartás él, de a hamvasztás az utolsó, s a legjelentősebb, legnagyobb, legdrágább.
A halotti szertartás alatt a
résztvevők, családtagok nem hullatnak könnyeket, nem szomorkodnak, mert hitük
szerint az elhunyt csak ideiglenesen lesz távol, lelke újra reinkarnálódik,
újjászületik, vagy végső nyugalomra talál a Moksában (felszabadítás a további
újjászületések és életkörforgások alól). A balinézek hiszik, hogy az újszülött
családtag egy másik, korábban elhunyt családtag (nagypapa, nagymama, stb..)
reinkarnálódott lelke, tehát ugyan abba a családba érkezik újra vissza, mint ahonnan távozott.
Maga a ceremónia egy látványos, zenés, színes, zajos, izgalmas esemény, melyet leginkább egy magyarországi majálishoz tudnánk hasonlítani, rengeteg büfé sátorral, árusokkal, játékkal a gyerekeknek és semmi esetre sem szomorú, gyászos hangulatban.
A hamvasztási ceremónia alatt a balinézek tulajdnoképpen magát az életet ünneplik, az életért hálásak, a halált pedig nem tekintik tabunak, hanem az élet velejárójának, amikor a lélek elhagyván átmeneti héját a Földi életben, egy új állomásra készül fel. A halál csak ennek a felkészülésnek az átmeneti állapota, a köztes lét két élet, újbóli leszületés között.
Írta: Farkas Erika - Minden jog fenntartva!
A cikk szellemi tulajdon, ezért nem másolható, csak közvetlenül ezen oldalról osztható!