Bemutatkozom

Farkas Erika vagyok, utazásszervező és túravezető Balin.

Hogy kerültem Balira? Elmesélem. :)

Bali a semmiből hívott évekkel ezelőtt. Egy tervezetlen úti célként indult, s akkor még nem is sejtettem, hogy ez a kis sziget az életemmé fog válni....

2009-ben jártam először Balin, egy nyaralás alkalmával. Teljesen véletlen választás volt, igazából a sziget választott engem, mint sem én őt. A fő motivációm maga az EL-utazás volt, egy olyan kultúrába, földrészre, közegbe, ami teljesen ismeretlen volt addig számomra, egy volt a lényeg, hogy semmi köze ne legyen a mi jól megszokott nyugati életvitelünkhöz. Mondhatni, hogy nem csak az utazni vágyás állt a középpontban, sokkal inkább a visszatalálás önmagamhoz és saját magam mélyebb megismerése. Tudom, közhelyesen hangzik, de mint ahogy oly sok ember "elveszik" a hétköznapokban, mert bedarál a nyugati életvitel -hát ez történt nálam is-, gyökeres változást akartam. Mind a magánéletemben és a munkámban is. De ahhoz előbb újra fel kellett fedezni önmagamat. Azt meg már tudtam, hogy az én orvosságom az utazás.

Bali az első pillanattól fogva elvarázsolt és belopta magát a szívembe, már, ahogy kijöttem a reptéri terminálból Denpasarban. Az utcára kilépve azonnal megcsapott az összetéveszthetetlen "Bali szag". A virágok édes illata, a faszénen sütött fűszeres hús szaga, rothadó gyömölcs és kipufogógáz egyvelege dőlt rám a párás levegőben. No kérem, hát ez volna Ázsia? Beleszédültem a kavalkádba, a hinduk színes felvonulásába, a forgalom zajába, a templomi füstölők nehéz illatába, a gamelan zene hangos csinnadrattájába. Örömittasan, tágra nyílt szemekkel faltam a látottakat, hallgattam a mindenhonnan előtörő különféle hangokat és észre sem vettem, hogy Bali magába is szippantott.

Különös módon viszont semmi nem tűnt idegennek, olyan érzésem volt, mintha a rengeteg új impulzus, érzés, látottak mindig is itt éltek volna bennem valahol mélyen. Mintha jártam volna már ezen a vidéken... Kétség nem fért hozzá, hazaérkeztem.

A "megérkezés" érzése hatalmas erővel dübörgött bennem, s a sziget nem eresztett. Csordultig teltem Balival.

A három hetes nyaralás beváltotta ígéretét. Hihetetlen gyorsasággal omlottak le az általam felhúzott falak, melyek között próbáltam lavírozni és megtalálni saját Csendemet a nyugati világ káoszában. Áttört a fény, mely a szívemig hatolt és megérintette a lelkemet. Az elengedésnek valami olyan erőteljes szakaszába érkeztem, amit előtte addig soha nem éreztem. Minden, de minden gát felszakadt, ami egészen addig rabságban tartott, s nem engedett tovább lépni az életemben. Elemi erővel törtek felszínre a felismerések, s hosszú idő után először pihe könnyűnek éreztem magam újra, aki végre csak lebeg a Létben.

Igaz az az állítás, hogy amint sikerül megszabadulnunk félelmeinktől, berögzült, hátráltató gondolatainktól, s végre befejezzük az önsajnálatot is, abban a pillanatban fognak a kapuk megnyílni előttünk, s bármit, amit szeretnénk, az Univerzum szépen sorban elénk teszi. Így történt ez nálam is, nyaralásom utolsó napjaiban a sors - vagy a vicces kedvű balinéz istenek- elém rakta a mostani férjemet, egy Lombok szigetén született balinéz hindu fiú személyében. Minden, amit sikerült helyére tennem magamban a Balin töltött hetek alatt, nos, az ezzel a találkozással egy szempillantás alatt újra fenekestül felfordult.

Hogy szerelem volt-e első látásra? Nem. De mindenképpen volt valami megmagyarázhatatlanul erős mágnes, kapocs, vonzerő, vibrálás kettőnk között az első perctől fogva, amit szinte harapni lehetett a levegőben.

A labdát feldobták nekem: "Tessék! Gyökeres változást akartál? Mit kezdenél egy ilyen lehetőséggel?", s azon kaptam magam, hogy az élet újra beleültetett egy sebesen forgó körhintába, azzal a különbséggel, hogy immáron kristálytiszta tudattal és meghatározott céllal róttam a köröket. A cél pedig nem volt más, mint új életet kezdeni Balin.

Sikerült megnyernem egy ösztöndíjat, így 2010-ben felszámoltam otthon mindent és megkezdődött új életem az Istenek szigetén, Made-val, újdonsült balinéz párommal. Kiköltözésemmel kezdődött csak el igazán belső utazásom. Egy szál bőrönddel fejest ugrottam a lecsupaszított, színtiszta indonéz életbe és megismertem a balinéz hétköznapokat -annak minden előnyével és hátrányával-, Made családja, barátai által.

Komoly kihívást jelentett, hogy hogyan tudok én, egy európai fehér nő beilleszkedni úgy egy vadidegen ázsiai kultúrába és családba -akiknek még a nyelvét sem értettem-, hogy közben ne tegyek olyat, amit nem akarok, vagy nem érzek magaménak, de valamelyest mégis asszimilálódjak és ne csak látogatóként tekintsenek rám, hanem igazi családtagként.

Elsőre sok minden sokkoló volt, kezdve a balinéz emberek életvitelével, körülményeikkel, viszont ezzel párhuzamosan, nem esett nehezemre magamra ölteni az ünnepi balinéz ruhát és a helyi emberek közé ülni a földre a templomban, egy közös imára. A pap csengettyűje innentől fogva már értem is szólt. A sziget és a balinéz emberek váltak tanítóimmá. Köztük, velük együtt élve egy közösségben az első tapasztalás, az a hihetetlen békés életmódjuk, ahogy élnek. Elvárások nélkül, szeretettel egymás iránt és az "idegenek" iránt. Befogadóak és elfogadóak! Ezt tanulhatnánk első körben tőlük.

A kulturális különbségek viszont mérhetetlenül nagyok, ami nekünk természetes, az nekik rendkívüli vagy nevetni való -és fordítva-, ebből kifolyólag sok érdekes élethelyzetet gurított elém új életem, melyek egyik útikönyvben sincsenek leírva és senki nem világosított fel róla. Testközelből, magam bőrén tapasztaltam, figyeltem, értelmeztem, tanultam, s kellő elfogadással, megértéssel és türelemmel, lassan-lassan a kérdőjelek elhalványultak és kialakult egy csodálatos híd a két világ között. Akarva, akaratlanul formálódtam és szembesültem naponta magammal hozott hibáimmal.

Az első dolog, amit megtanultam, hogy a nyugati világban fontosnak vélt tárgyi javak egyáltalán nem fontosak. A balinéz emberek zöme rendkívüli nélkülözésben él, őszinte boldogságuk és megelégedettségük már a napi betevő rizsadagtól is kiteljesedik. Ráébredtem arra is, hogy egy mosollyal és kedves szóval rengeteg mindent igen hamar meg lehet oldani. A balinézek kultúrájában a hangos szó és vita mérhetetlenül lealacsonyító. Megértettem azt is, hogy nyugodt tempóban, kapkodás és fejvesztés nélkül is elérhetem céljaimat. A balinézek hosszú élettartamának titka a stresszmentes, békés életmód. Minek aggódni, előbb utóbb, így vagy úgy minden megoldódik. És a dolgokat sem kell túlagyalni, mert abba csak belefájdul az ember feje. - mondják. És milyen igazuk van!

A másik igazán fontos dolog, ami Balit azzá teszi, ami, az az emberek mérhetetlen és megrendíthetetlen hite és az ezzel járó napi tevékenységeik. Tényleg igaz az, hogy minden percüket a vallás, a hit tölti ki. Ceremóniáik, rituáléik oly annyira színesek és elevenek, hogy már csak a látványától beleremeg a szív, hát, még ha részeseivé is válunk.

Nem mondom, hogy balinéz életem nem járt -és a mai napig nem jár- rengeteg kompromisszummal, lemondással. A családom, barátaim több, mint 10 ezer km-re vannak tőlem. Feladtam "kényelmes" nyugati életemet is, egy sokkal egyszerűbb, ám számomra minőségibb életért. Tény, európai nő lévén, bizony vannak olyan dolgok a mai napig, amik hiányoznak nyugati világomból, bár a lista az évek múlásával egyre inkább csökken. Rengeteg minden átértékelődött bennem... Balin élve megtanultam elcsendesedni, lenyugodni, egyre inkább befelé fordulni és önmagamra figyelni. Ha egy szóval kéne jellemeznem az életemet Balin, az nem lenne más, mint a hála. Hálát érzek, attól fogva, hogy első ízben tettem be lábamat a szigetre. Hála minden egyes leckéért, minden egyes kedves mosolyért, minden falat közösen elfogyasztott rizsért, minden szál meggyújtott füstölőért, a rizsföldek mentén elsuhanó robogózásokért, az álomszerű naplementékért, a hullámzó tengerért, s azért, hogy ráébredéseim után Bali Istenei a kegyeikbe fogadtak és maradhattam. Nem utolsó sorban pedig hálás vagyok magamnak is, amiért a rengeteg megpróbáltatás ellenére, egyszer sem adtam fel az álmaimat és a célomat soha nem tévesztettem szem elöl.

Szívből kívánom Mindenkinek, hogy "hazataláljon"!

Írta: Farkas Erika - Minden jog fenntartva!

A cikk szellemi tulajdon, ezért nem másolható, csak közvetlenül ezen oldalról osztható!