Hogyan vélekednek a balinézek a pandémiáról?

Főleg
az elmúlt napokban, több balinézzel, indonézzel beszélgettem erről az
egész kovid témáról, az egyszerű földművestől kezdve, a hotelben
dolgozón át, az iskolai tanárig bezárólag.
Nagyon kíváncsi voltam
a véleményükre a korlátozásokat illetően, félnek vagy sem a vírustól
és, hogy mi is van valójában a falvaikban, életükben, körülöttük. A válaszokat hallván, nem csalódtam bennük!
Azt
mondják, nem félnek. Miért, mitől félnének? Hiszen ez csak egy ugyan
olyan betegség, mint az összes többi és semmivel sem több.
Élik
továbbra is az életüket a mindennapok szépségében. Bár rengetegen
elvesztették munkájukat az elmúlt másfél év alatt, de próbálnak máshogy
boldogulni. Ettől függetlenül megőrizték pozitív életszemléletüket, nem
adnak teret a lehúzó negatív energiáknak, a félelemnek, szomorúságnak.
Nem siránkoznak.
Kiélveznek minden élet adta pillanatot a
családjukkal, a barátaikkal és nem távolodtak el az istenektől sem. És
amikor majd el kell hagyni a földi síkot, akkor távoznak. Hiszen ez az
élet rendje.
A szigorításokkal egyáltalan nem értenek egyet, teljesen indokolotlannak tartják.
Mindemellett
borzalmasan csalódottak, mert a zömük csak a beígért júliusi Bali
nyitás érdekében oltatott, nem félelemből. Viszont az oltás függvényében
beígért nyitás még mindig nem történt meg. Pedig már elérték Balin a
bűvös 70%-os beoltottságot, amihez a nyitást kötötte az indonéz kormány.
A kovid halálozási statisztikát is kétkedve kezelik. Egy
balinéz tanár mesélte, hogy az ő falujában csak az elmúlt héten 8 fő
halt meg, egyik sem volt kovid pozitív. De, azt hozzátette, hogy
mindegyik oltott, idős ember volt.
Meg aztán sok mindent lehet
hallani, olvasni különböző fórumokon is balinézektől, hogy a kórházban
elhunyt családtagok, ismerősök negatív teszttel hogyan kerültek be mégis
a kovid halálozási statisztikába...
Érdekes azt is megfigyelni,
hogy ezzel a balinéz/indonéz életfelfogással, az Indonéziában élő
nyugati emberek milyen szinten nem tudnak azonosulni. Ami engem meglep,
hiszen a zömük már több évtizede él itt, feltételezném, hogy
valamennyire át tudták már venni, vagy hatott rájuk ez a fajta
életfilozófia. Sajnos nem. Pár kivételtől eltekintve a többség fél,
retteg, követeli a további bezárásokat, szigorításokat és annak örülnek,
amikor ezek a korlátozások folytatódnak, mi több fokozódnak és otromba
módon, kritikán aluli stílusban becsmérlik azokat, akik másképp
gondolják. Gyanítom, ezek az emberek egy másodpercet nem beszéltek egy
darab indonézzel sem...
Voltak olyan Balin élő nyugati fórumozók,
akik hónapokon keresztül nem hagyták el a házukat, bezárkózva élték,
élik a mindennapjaikat. Csak a napi kovid jelentéseket lesik és félnek.
Sajnálom őket...
Száz szónak is egy a vége, egy indiai fiatalembert idéznék, aki azt mondta a kovid kapcsán: "Ne féljetek, éljetek!"
Ugyanazt, amit az indonézek is közvetítenek!
Én is inkább ezt kérem! Mindenkinek!
Hivatalos kovid statisztika Indonéziában, Balin: ITT
Írta: Farkas Erika - Minden jog
fenntartva!
A cikk szellemi tulajdon, ezért nem másolható, csak közvetlenül ezen oldalról osztható!