Bija - A szent rizsszem, mely megtisztítja az elmét

2019.11.08

Balin sokszor látunk jártunkban-keltünkben olyan balinéz embereket (akár szállodákban, éttermekben, különböző helyeken), akiknek homloka közepén pár szem rizs díszeleg.

Miért teszik oda és mit jelent?

A homlokra "ragasztott' rizs neve Bija, más néven: fehér, szent rizsszem.

Balin a hindu ceremóniák alatt a templomokban, a közösen elmormolt mantrák, imák után a pap megáldja a híveket szentelt vízzel és homlokukra nyom pár szem nedves nyers rizst, a Bija-t.

A Bija-t (vagy Wija-t) szanszkrit nyelven Gandaksata-nak mondják, mely a Ganda és Aksata szóból tevődik össze, jelentése pedig: egész, illatos gabonaszemek. A Bija maga rizsszem, amelyet vízzel vagy szantálfaval mosnak tisztára és Shiva isten fiának, Kumara-nak a szimbóluma. Kumara tulajdonképpen Shiva magja, vagy az Úr magja, mely mag a minden emberben benne élő megbocsájtás, nemes bölcsesség erényeit hordozza magában, s mentes mindennmű féltékenységtől, irigységtől és gőgtől. Így Mawija azt jelenti: elmélyíteni, fejleszteni ezen erényeket, azaz Shiva magját az emberekben. Ebből kifolyólag ajánlott mindig egész, ép rizst használni Bija-nak, nem pedig töröttet, mert a törött rizs nem növekszik, így Shiva isten karaktere sem tud növekedni az ember testében, lelkében.

Az emberi szellemet fel kell készíteni az isteni befogadására, imákkal, mantrákkal, meditációval, hogy aktiválódhasson az isteni energia testünkben, mint "táptalajban". Úgy kell elképzelni, mint egy növekvő növényt. Gondosan, körültekintően kell elültetnünk a termékeny talajba, hogy fejlődni tudjon. Nem lehet egy kiszáradt, sziklás, köves földbe magokat ültetni, mert ott nem fog megerősödni, életre kelni. Ezért a Bija-t csak megfelelő módon lehet magunkhoz venni, s az sem mindegy, hogy hová helyezzük testünkön, hogy minél hatékonyabban segítsen kiteljesedni emberi jóságunkban.

Öt érzékeny, stimulálható pont van az emberi testen, mely leginkább be tudja fogadni az istenit:

1. Az Anja Cakra, mely két szemöldök között található, kissé feljebb a szemek fölött, ami a harmadik szem helye. Az ide helyezett Bija az ember bölcsességét stimulálja. Ezt láthatjuk a leggyakrabban Balin.

2. A nyakon, a nyelőcső vagy a torok környékén, melyet Wisuda Cakra-nak hívnak. Az ide helyezett Bija a boldogságot erősíti, hívja elő, míg a megszentelés szimbóluma is egyben.

3. A szájba is kerül Bija, melyet viszont se azonnal lenyelni se szétharapni nem szabad. Ennek oka az, hogy ha a rizst íly módon megrágják, akkor az eltörik, s így nem tudja támogatni, fejleszteni a szellemet, sem az ember érettségének növekedését. Szimbóluma a spirituális növekedésünk erősítése az élet tökéletesítésére.

4. A köldöknél a Manipura Cakra pontjánál.

5. A szív felső részén (Padma Hrdaya) ahol az isteni leginkább koncentrálódik (a szív lótuszvirág formájában van). Ezt a pontot Hana Hatta Cakra-nak hívják.

A Bija, több jelentésén túl egyfajta emlékeztető is az ember számára, hogy minden egyes gondolatával, cselekedetével törekedjen a mindenkori jóra, táplálja szellemét, s a benne élő, fejlődő Istenit.

Írta: Farkas Erika - Minden jog fenntartva!

A cikk szellemi tulajdon, ezért nem másolható, csak közvetlenül ezen oldalról osztható!